Még emlékszem a végtelennek tűnő nyári délutánokra nagyszüleim udvarán, amit a körtefa alatt töltöttünk, a nyári forróság elől menekülvén. Nagy beszélgetések, "játszások" színhelye volt az a pár fonott szék és az asztal, ami alá be is lehetett kucorodni. Nagymamámnak nem volt eleinte még mosógépe sem, csak egy centrifuga. Mosogatógépe még úgysem. Minden nap maga főzött, több fogásos ebédet, ami déli harangszóra kész volt. Mégis annyi mindenre volt időnk! (Persze, tv sem volt sokáig, sok csatornával, ami elrabolta volna az időnket. Ki emlékszik még a hétfői adásszünetre?) Tényleg ennyire felgyorsult volna a világ? Ennyire szükségünk van arra, hogy mindig tevékenykedjünk? Mit akarunk elhallgattatni magunkban? Mi az, amire nem akarunk odafigyelni? Miért kell állandóan zaj, kép körénk? Azt gondoljuk, időt nyerünk a gépekkel, a félkész élelmiszerekkel. Igen, lehet. De ezt az időt mire fordítjuk? Jó lenne lelassulni, belemerülni egy-egy vasárnap délutánba, beszélgetésbe, e

Nem, nem azért, mert január van. Hanem, mert most érett meg sok minden bennem, körülöttem.  A fészbúk és insta(gram) előtti időkben bizony, blogoltunk. Hogy jobb volt-e vagy sem? Pro és kontra vannak érveim, ahogy a szakembereknek is, így olvasom mostanában. Mindenesetre itt vagyok ismét, van blogom, és nem félek használni! Fogadalmat nem teszek. Azt viszont éreztem már rég, hogy hiányzik az írás. Régen olyan sokat írtam, mostanában egyre több téma lenne, amiről tudnék. Megteszik ezt mások is, igen. Lehet, hogy amit én írok, az elvész a nagy online éterben. De nekem megmarad. Ez már nyereség. Szóval HELLO 2019. Hogy köszöntöttelek? Portugáliában természetesen. Íme pár kép az Azori szigetekről, ahová muszáj visszatérnem, mert csodás.  És mutatok egy ékszert is, amit az ott beszerzett vulkanikus eredetű homokkal díszítettem. Ez egy új vonal, ami mostani utazásom kapcsán született. Hihetetlenül inspiráló számomra az óceán. Igazán nem tudom megmagyarázni, miért vonz a