Skip to main content

Művészetterápia


Régen nem jelentkeztem, de most újra felveszem a fonalat. Tanulva az előző évek hektikus posztolási szokásaiból, előre elkészítettem a művészetterápiával kapcsolatos írásokat. Pár hét alatt szeretném a bejegyzéseket közzé tenni. A színekkel kapcsolatban is fogok még írni természetesen, hiszen a művészetek és a terápiák fontos alkotóelemei. 

Nem titkolt szándékom a sok személyes találkozás után, hogy online is bemutassak olyan művészetterápiás gyakorlatokat, amiket már személyesen kipróbálhattunk a tanfolyamok, foglalkozások résztvevőivel. Dolgozom rajta. 

Egy zárójeles megjegyzés: Mivel az utóbbi pár évben nagyon sokat foglalkoztam az ecoprinttel és a növényi festéssel, ezt a tudásomat is szeretném megosztani, online is. Személyes tanfolyamokkal az ősz folyamán jelentkezem Magyarországon. A facebook oldalamon közzé teszem majd az elérhető időpontokat. Szintén dolgozom egy online tanfolyamon ebben a témában, hogy sokakhoz eljutassam ennek a csodás technikának fortélyait. 


Tehát nézzük is az első részt, ahol is felvázolom, körülbelül milyen témákról fogunk szót ejteni az elkövetkező hetekben. Célom az, hogy kedvet csináljak az otthoni gyakorlatokhoz, amihez később segítséget is fogok adni az érdeklődőknek. 


A blogbejegyzések témái nagyvonalakban: 

 

1. Bevezetés a Művészetterápiába

  - Mi a művészetterápia?

  - Történeti áttekintés

  - A művészetterápia előnyei


2. A festészet szerepe a művészetterápiában

  - Módszerek, eszközök

  - Kifejező festészet

  - Technikai tippek kezdőknek

 

 3. Szobrászat és 3D művészetterápia

  - Anyagok és technikák

  - Formák és jelentésük

  - Kreatív folyamatok

 

 4. Kollázs és vegyes technika

  - Inspirációs források

  - Anyagok és eszközök

  - Kompozíciós technikák


  5. Fotóterápia, fotómontázs

  - Az emlékek megörökítése

  - Érzelmi kapcsolódás a képekkel

  - Személyes narratíva kialakítása

 

 6. Textilművészet 

  - Szövés és hímzés

  - Textil- és selyemfestés

  - Közösségi projektek

 

7. Zeneterápia 

  - Zenei improvizáció

  - Hangterápiás eszközök

  - Zenei naplózás


8. Irodalomterápia és kreatív írás

  - Írás mint önkifejezés

  - Versírás és próza

  - Terápiás naplóvezetés

 

 9. Táncterápia és mozgásművészet

  - Szabad mozgás

  - Tánc mint érzelemkifejezés

  - Közösségi táncprogramok


11. Színterápia a művészetben

  - A színek pszichológiai hatásai

  - Színválasztás tudatosan

 

10. Művészetterápia és coaching

  - A művészetterápia és a coaching egyesítése

  - Közös pontok a két módszerben 

  - Célok, várható eredmények

    Ebben a témában személyes workshopokat szervezünk hamarosan Kovács Tündével!

 



Comments

Popular posts from this blog

Fotózás és fotómontázs

  A fotózás és a fotómontázs nem csupán művészeti kifejezőeszközök, hanem hatékony módszerek is lehetnek a lelki egészség támogatásában. A képek nemcsak emlékeket örökítenek meg, hanem érzelmi kötődést is kialakíthatnak, és segíthetnek személyes narratívánk megformálásában. Ebben a blogbejegyzésben megvizsgáljuk a fotózás terápiás erejét, és hogyan járulhat hozzá a lelki jólétünkhöz.   Az emlékek megörökítése A fotózás nagyszerű módja annak, hogy megörökítsük életünk fontos pillanatait. Amikor egy fényképet készítünk, nem csupán a pillanatot rögzítjük, hanem az ahhoz kapcsolódó érzéseket és emlékeket is. Ezek a képek később visszanézve segíthetnek felidézni az akkori örömöket, így egyfajta időutazást kínálnak az emlékek világába. Az emlékek megörökítése különösen hasznos lehet a nehéz időkben, amikor szükségünk van egy kis emlékeztetőre a szép pillanatokról és az elért sikerekről. A fotók visszanézése segíthet újra átélni a boldog pillanatokat, ami növelheti a mindenna...

Alapszínek - Sárga

  A sárgáról jobbára a nap , az arany jut eszünkbe. Élénk szín, általában az öröm, értelem, kreativitás , kíváncsiság és energia szavakra asszociálunk. Negatív értelmezésben féltékenységre, haragra. Ez a szín a legtöbb környezetben magára vonja a figyelmet. Javítja az étvágy at, ezért konyhában kifejezetten előnyös használni. Az egyik legösztönzőbb szín , amelynek élénk árnyalatai képesek fokozni a szellemi aktivitást, növelni az optimizmust, az önbecsülést. A sárga sápadt változatai viszont csökkenthetik az energiánkat. A harmadik, napfonat csakra színe a citromsárga.   Érdekességek: A sárga szín vonzza a legtöbb rovart. A sárga virágok kiemelkednek a környezetükből és még a gyengébben látó rovarokat is elvezetik a pollen- és nektárforráshoz. Görögországban a sárga a szomorúság, Franciaországban és nálunk is az irigység színe. Bár optimista színként tartják számon, mégis az emberek hajlamosak elveszteni a türelmüket sárga szobában, ha sokat tartózkodnak ott.

Alapszínek - Kék

Következő alapszínünk a kék . Ezt a színt használom mostanában nagyon sokszor. Portugália - ahol jelenleg élek - nagyon gazdag kék színben. Nem csak az óceán és az ég kékjére gondolok, hanem a csodás csempékre (azulejos) is, amikkel díszítik a házakat, templomokat - kívülről. Számomra nagyon inspiráló szín, amiről valószínűleg mindenkinek az előbb említett két szó ugrik be először. Égbolt, óceán/tenger.  A víz elem mel párosítjuk a kéket, és hideg színként tartjuk számon. Őszinteség, kreativitás, tisztaság, intelligencia, mélység, nemesség, derű, könnyedség, nyugalom   – ezekkel a szavakra asszociálunk vele kapcsolatban. Világosabb árnyalata az ötödik, torokcsakra színe (ezért is szeretik a kék hernyóselyem kendőket, ékszereket sokan), míg a sötétebb, indigókék a hatodik, harmadik szem csakrá nak a színe.   Hálószobába ideális választás, egy hosszú, fárasztó nap után könnyed, stresszoldó hatás a lehet. Azonban egyeseknél az égszínkék a hidegséggel társul, és lus...