Skip to main content

Átlagos szombat reggeli tűnődés


Megtaláltam egy régi írásom a fészbúkon. Akkoriban sokat írtam. Ilyesmit. Vannak korszakok, ez ilyen volt. Mostanában csak magamban tűnődöm ilyesmiken, pedig milyen jó visszaolvasni. 

6 éve egy szombat reggelen... 

Ott kezdődött, hogy reggel elolvastam egy csomó okosságot a neten. (Egyébként nem, mert valahol egy távoli galaxisban, Istentudja kinek a gondolatával, de ha itt kezdeném, nem bírná el a fészbúk egész tárhelye sem.) Szóval olvastam életekről. Szerelemről, gazdagságról, szegénységről, boldogulásról. Valahol olvastam, hogy sors. Hogy eleve elrendelés. Szabad akarat. Mit tehetek, mit nem. 

Aztán, még pizsiben - nem, nem a Snoopysban, mielőtt kérdeznéd -, kimentem gyomlálni, söprögetni, bóklászni a kertbe. Ott Bélánk nagy erőkkel próbált levadászni a szivarfa legtetején egy verebet. Majd kettőt, miután egy másik is látta, milyen jó móka hülyét csinálni egy macskából. Mert ugye nem kérdés, hogy kiröhögték Bélát, továbbugráltak, repkedtek, mire ő kigondolta, hogy ugrik. 

Valahogy az agyam párhuzamot vont. Nem is akarok ezen gondolkodni, hogyan, de az jutott eszembe, hogy az élet is hasonló. Incselkedik velünk, felkínál dolgokat, amit aztán vagy megszerzünk, vagy nem (mert tegyük hozzá, láttam én már pórul jár verebet darabokban a konyhaszőnyegen). Min múlik, ki nyer? Egyáltalán verseny ez? Vagy csak játék, tapasztalatgyűjtés? (Béla természetesen nem csinált nagy ügyet a dologból, már itt durmol mellettem az ágyban, és nem látszik frusztráltnak az ügy miatt.) Egyáltalán úgy kell felfognunk, hogy meg kell szereznünk? Birtokolnunk kell? Vagy csak elfogadni, amit kapunk. Jó szívvel. Ha nem kapjuk meg, úgyis jó. Aludjunk rá egyet.

Aztán eszembe jutnak a megoldások, amiket keresünk. Hogy vannak-e, vagy tényleg csak kegyelem van, ahogy Pilinszky mondta Poppernek. Amit nem lehet kierőszakolni. Min múlik? Ki tudja. Talán messzebbre kellene nézni. Talán vissza kellene nézni a múltra, talán látni kellene a gazdasági, társadalmi törvényszerűségeket. A lelki, szellemi utakat. Tényeket tudni, ha egyáltalán azok léteznek. Nem csak a szomszédig látni, hogy zöldebb a kertje. De tudjuk-e milyen a fürdője? Továbbmenvén: a lelke? 

Még messzebbre menve, hova nézzünk? Távolra, magasra, mélybe? Bele a tudattalanba? Jujj, ott mi is találunk? Félünk szembe nézni? Tudjuk-e, hogy mindig van lejjebb, mindig van még egy réteg, ahová leáshatunk? Meddig? Hol a vége?

Tudjuk-e, mi a karma? (Azt manapság jó sokan, hogy 'a bitch'. Talán nem elég velős ez a magyarázat.) Van ok, van okozat. Milyen az összefüggés, mikor, milyen hamar, vagy későn hat? Ha túl hamar, azért nem vesszük észre. Ha eltolódik időben, esetleg más korban, életben tapasztaljuk, látjuk-e? Okolunk-e másokat, vagy magunkba nézünk? Mennyit, kinek és hogyan hazudunk? Tudjuk-e, mikor hazudunk? Magunknak is hazudunk? Észrevesszük?

Látok viszonyokat. Amiből nem tudnak kilépni a felek. Miért? Mi köt ilyenkor össze? Miért nem veszik észre, hogy egészségtelen? Hogy lehúz, hogy kihasznál, hogy nem enged tovább. Se lépni, se nézni. Milyen erők húzzák olyan szorosra ezeket a szálakat?

Miért van az, hogy néha elég egy pillanat, és megszeretünk valakit. Aztán az évek bebizonyítják, hogy tényleg úgy van. Tehet bármit, ott vagyunk mellette. Máskor van olyan, hogy évek alatt sem sikerül szeretni, pedig kellene, illene. Van, akivel sok év után ott tudod folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytátok, annak ellenére, hogy nem is tudtatok egymásról. Nincsenek miértek, szemrehányások, csak örültök, hogy újra együtt. Most. Aztán ki tudja. Valakivel pedig egy perc is sok, türelem kell, és örülsz, ha vége a mostnak. És nem akarsz többet. Aztán mégis jön. És kell. Kell?

Hol kell élni? Menni vagy maradni? Máshol jobb? Nem magam viszem-e oda is? Viszont ha mindegy, mert ígyisúgyis csak magam vagyok, akkor pedig nem mindegy, ha megyek? Vagy maradok? Mert itt jó. Akkor máshol is jó lesz. Jó itt?

Ki vagy mi határozza meg, kik vagyunk, hogyan élünk? Annyi mindenki írt már erről, én miért is? Gyomlálás közben oda jutottam, hogy minek is. Minek is leírni. Számít-e ez egyáltalán. Nem. Ezért nem is írom le mindig. Hogy most miért? Talán ezért. Hogy aki akarja, tudja. És egy csomó dolgot a maiból sem írok le. Mert inkább sepregetek még egy kicsit.


Egyszer azt írtam, nem hiszek a rövid mondatokban sem. Mégis használni kell a szavakat. Meg kell osztani a gondolatokat. 

Biztos? 

Nem. Nem vagyok biztos. Semmiben. Sok a kérdőjel. No, azokat szeretem. Amint tudjátok, a felkiáltójeleket kevésbé. 

Comments

Popular posts from this blog

Eszközök, technikák a művészetterápiában

     Milyen eszközöket, technikákat használunk a képzőművészeti terápiában?      A  különféle technikáknak más-más hatása van a pszichére, ezért többféle technikát kipróbálunk, a művészetterapeuta pedig célirányosan is használhatja egyéni foglalkozásokon a különféle eszközöket.  A művészetterápiában a fő hangsúly az improvizáción van. Jobbára az érzelmekkel dolgozunk egy-egy foglalkozás alatt. Valószínűleg ha a technikákat említjük legtöbbünknek a vízfesték jut az eszükbe. Valóban ez az egyik technika, amit sokat használunk, amit azonban esetleg nem tudnak róla sokan, hogy ez képes a legtöbb érzelmet megmozgatni bennünk. Valamint, hogy nehezen kontrollálható, főleg, ha sok vizet használunk.  A festék folyik, fut, néha határok nélkül. Nehéz keretek között tartani. Éppen ezért az olyan emberek számára, akik korlátokhoz vannak szokva, nem elég rugalmasak, akik az érzelmeiket elnyomják, nem tudják kommunikálni, ijesztő lehet elsőre ez az eszköz. Viszont pont ezért gyógyító is rájuk nézve,

Viasztechnika / Wax technique

Egyik kedvenc sálam. Viasztechnikával készült, ami elég macerás, mert többször kell festeni, viaszozni, majd jó hosszan vasalni. De megéri! Lényege, hogy ahol viasszal lefedjük az anyagot, ott a festék nem tudja befogni. Legelőször felvisszük az alapszínt vagy színeket, majd viaszréteg következik (a képen jól láthatók az ecsetvonások, amit egy durva szőrű ecsettel húztam). Aztán megint jöhet festék és megint viasz, tetszés szerint. A festék száradása után jöhet a vasalás, jó alaposan, míg az utolsó csepp viaszt ki nem vasaltuk. Mosás, szárítás. Sajnos fázisfotókat nem készítettem, de ezt a technikát Izabella Whitworth weboldalán nagyon jól elsajátíthatjuk. A fotók még azok számára is iránymutatóak, akik nem értik az instrukciókat. (Fontos megjegyezni, amit Izabella is említ, hogy a viaszvasalás közben jól szellőző helyen tartózkodjunk. Valamint a forró viasszal óvatosan bánjunk. Én ennél a kendőnél ú.n. hideg-viaszt használtam. Előnye, hogy nem kell melegíteni, hátránya, hogy nem ann