Skip to main content

Digitális detox - az előkészületek

    

    A hét végén megfogalmazódott bennem egy digitális detox gondolata. Itt a tavasz, a galériát bezártuk két hétre, régen voltam már "szabadságon" (ez nálam itthon nem működik, csak ha elutazom, mivel túl közel vannak az ecseteim), a tavasz is integet az ablakon, kerti munkák, stb.

Kiszemeltem a következő hétvégét, mikor is nemzeti ünnepünk hétfőre esik. Így 5 napot tervezek eltölteni, amennyire csak lehet digitális kütyük nélkül, offline. 

Tegnap este azonban elkezdtem tudatosan figyelni, majd átgondolni, mi mindenre használom a telefonomat. Ezeket a sorokat a laptopon írom, mert középiskolában megtanultam a gépírást, így ennek nagy hasznát veszem hosszabb szövegek esetén. Azonban a telefonon intézek nagyon sok mindent. És nézek, hallgatok, tanulok, kommunikálok.

Szóval, kezdjük a reggelt. Ébresztőóra. Mostanában, hogy világosabb van, és hogy egyedül maradt macskánk kicsit elkényeztetődött, sikerül valamikor fél 6 és fél 7 között felébrednem. Általában arra, hogy felugrik az ágyamra, és néz bele az arcomba, mert éhes. Ez a gond így megoldva, nem kell ébresztőre állítanom a telefonom. Lujzi az.

Találtam a YouTube-on egy hölgyet, 10 perces reggeli jógavideókkal. Több hete erre tornázom reggelente, kiegészítve pár saját gyakorlattal a végén. Muszáj leszek improvizálva mozogni reggelente.

A párommal napi kétszer elég hosszan beszélünk, messengeren, és mivel több hónapja nem láttuk egymást, így erről nem mondok le a detox alatt sem. Egyébként is vannak függőben lévő dolgaim (például a ház eladása), amihez néha rá kell pillantanom az üzeneteimre. Úgy tervezem, hogy reggel (nem közvetlen felkelés után), délben, ebéd előtt, és este 7 körül fogom megnézni az üzeneteim, valamint az e-mailjeim is, hiszen jöhet valami fontos értesítés (pl. ügyfélkapun keresztül). 

Mialatt dolgozom, általában vagy zenét hallgatok (Spotify, YouTube), vagy podcast-eket, előadásokat (szintén ezt a két alkalmazást használom jobbára). Alternatívának van rádió, lemezjátszó, CD lejátszó itthon, sőt még magnókazettáim is. A kertben pedig madarak. És csend.

Van két kurzusom a Yale Egyetemen, amit elkezdtem, akkor tanulok, mikor éppen van időm, így, ha 5 nap kimarad, majd bepótolom. Nézzetek rá, jobbnál jobb témák! 

Főzéshez, sütéshez gyakran keresek receptet online. Előveszem majd a memóriám és a szakácskönyveim.

Sokszor guglizok rá információkra, melyekre éppen szükségem van, vagy csak eszembe jut valamit ellenőrizni. Mivel nem tervezek utazni, valahogy talán megleszek a google nélkül pár napig. Lexikonok vannak itthon, és rengeteg könyv is, amiből esetleg kihámozható az információ, ha halaszthatatlanul tájékozódni szeretnék mondjuk a hunyor latin nevéről vagy a rozsdafarkúak fészkelési szokásairól.  

Google map, navigáció. Itthon szinte csukott szemmel is eltalálok bárhová, mármint, ha a közelbe kell menni autóval, de itt is érvényes, hogy nem utazom sehová.

Számológépnek is használom a telefont, abból is van itthon, előveszem, ha szükségem van rá.

Bankolunk is telefonon a legtöbben. Át kell gondolnom, van-e olyan utalás, amit el kell küldenem, és a webes rendelésekről is meg kell feledkeznem erre a hosszú hétvégére.

Social média. Nos, Facebookon és Instagramon vagyok aktív, igyekszem olyan oldalakat, embereket követni, akik értékes és releváns információval szolgálhatnak nekem. Azt hiszem pár dologról le fogok maradni, nem tudom, ez hogy fog érinteni, hiszen létezik az attól való félelem, hogy lemaradunk, kimaradunk valamiből, ezt az érzést sajnos ezek a médiumok generálják. Angol rövidítése FOMO - Fear of missing out.

Itt következik a következő kérdés: kommunikáljuk-e az oldalunkon, hogy offline leszünk egy darabig vagy sem? Azt hiszem, most talán ezt kihagyom, kivéve a két csoportom, ahol szeretném a tapasztalataim is megosztani. Bár, amint megosztom ezt a blogbejegyzést, aki kattint, és eddig eljut az olvasásban, tudni fogja. 

Ide tartozik, hogy általában, ha elkészül valami, szinte azonnal fotózom és megosztom. A telefonommal, természetesen. Egyébként is "megosztóember" vagyok, szeretem az élményeim a barátaimmal megosztani. Erről most mindannyiunknak le kell mondanunk... 

Esték. Nem vagyok minden este filmet néző típus. Viszont, ha nézek, akkor bizony az esetek 90 százalékában online. (Netflix, YouTube stb.) Bizony, még VHS kazettáim is vannak itthon, természetesen lejátszóval, ha hiányzik valami néznivaló előveszem, de sokszor hetekig nem érzem így. Inkább olvasok, és még nem igazán szoktam rá az e-könyvekre, ebből a szempontból nincs, nem lesz probléma. Bár vannak jegyzeteim és könyveim is a digitális térben, ezekről pár napra le tudok mondani. 

Hirtelen ennyi jutott eszembe, és látom már, hogy kicsit kell a detox előtt szervezkedni, mit, hogy fogok megoldani, és nem tarthat tovább jövő keddnél, mikor is már bejelentkeztem egy websummitra. 

Az, hogy igyekszem kicsit szabadságon is lenni, nem jelenti azt, hogy nem fogok alkotni. Ha elkap az ihlet, fogok festeni, rajzolni, akár terápiás jelleggel, hiszen azt is szoktam. De igyekszem több időt tölteni a kertben, olvasással, sétával. 

2 nap, és kezdem. A végén beszámolok a tapasztalataimról. De addig is... Tartozom blogbejegyzéssel a művészetterápiával kapcsolatban, pár fotóval az új ékszerekről, van jópár félbehagyott podcastem, stb., stb...


Comments

Popular posts from this blog

Viasztechnika / Wax technique

Egyik kedvenc sálam. Viasztechnikával készült, ami elég macerás, mert többször kell festeni, viaszozni, majd jó hosszan vasalni. De megéri! Lényege, hogy ahol viasszal lefedjük az anyagot, ott a festék nem tudja befogni. Legelőször felvisszük az alapszínt vagy színeket, majd viaszréteg következik (a képen jól láthatók az ecsetvonások, amit egy durva szőrű ecsettel húztam). Aztán megint jöhet festék és megint viasz, tetszés szerint. A festék száradása után jöhet a vasalás, jó alaposan, míg az utolsó csepp viaszt ki nem vasaltuk. Mosás, szárítás. Sajnos fázisfotókat nem készítettem, de ezt a technikát Izabella Whitworth weboldalán nagyon jól elsajátíthatjuk. A fotók még azok számára is iránymutatóak, akik nem értik az instrukciókat. (Fontos megjegyezni, amit Izabella is említ, hogy a viaszvasalás közben jól szellőző helyen tartózkodjunk. Valamint a forró viasszal óvatosan bánjunk. Én ennél a kendőnél ú.n. hideg-viaszt használtam. Előnye, hogy nem kell melegíteni, hátránya, hogy nem ann

Eszközök, technikák a művészetterápiában

     Milyen eszközöket, technikákat használunk a képzőművészeti terápiában?      A  különféle technikáknak más-más hatása van a pszichére, ezért többféle technikát kipróbálunk, a művészetterapeuta pedig célirányosan is használhatja egyéni foglalkozásokon a különféle eszközöket.  A művészetterápiában a fő hangsúly az improvizáción van. Jobbára az érzelmekkel dolgozunk egy-egy foglalkozás alatt. Valószínűleg ha a technikákat említjük legtöbbünknek a vízfesték jut az eszükbe. Valóban ez az egyik technika, amit sokat használunk, amit azonban esetleg nem tudnak róla sokan, hogy ez képes a legtöbb érzelmet megmozgatni bennünk. Valamint, hogy nehezen kontrollálható, főleg, ha sok vizet használunk.  A festék folyik, fut, néha határok nélkül. Nehéz keretek között tartani. Éppen ezért az olyan emberek számára, akik korlátokhoz vannak szokva, nem elég rugalmasak, akik az érzelmeiket elnyomják, nem tudják kommunikálni, ijesztő lehet elsőre ez az eszköz. Viszont pont ezért gyógyító is rájuk nézve,

Átlagos szombat reggeli tűnődés

Megtaláltam egy régi írásom a fészbúkon. Akkoriban sokat írtam. Ilyesmit. Vannak korszakok, ez ilyen volt. Mostanában csak magamban tűnődöm ilyesmiken, pedig milyen jó visszaolvasni.  6 éve egy szombat reggelen...  Ott kezdődött, hogy reggel elolvastam egy csomó okosságot a neten. (Egyébként nem, mert valahol egy távoli galaxisban, Istentudja kinek a gondolatával, de ha itt kezdeném, nem bírná el a fészbúk egész tárhelye sem.) Szóval olvastam életekről. Szerelemről, gazdagságról, szegénységről, boldogulásról. Valahol olvastam, hogy sors. Hogy eleve elrendelés. Szabad akarat. Mit tehetek, mit nem.  Aztán, még pizsiben - nem, nem a Snoopysban, mielőtt kérdeznéd -, kimentem gyomlálni, söprögetni, bóklászni a kertbe. Ott Bélánk nagy erőkkel próbált levadászni a szivarfa legtetején egy verebet. Majd kettőt, miután egy másik is látta, milyen jó móka hülyét csinálni egy macskából. Mert ugye nem kérdés, hogy kiröhögték Bélát, továbbugráltak, repkedtek, mire ő kigondolta, hogy ugrik.  Valahogy